You are hereAnthony Ryan - A vér éneke kritika

Anthony Ryan - A vér éneke kritika


By berkesz - Posted on 15 július 2014

Anthony Ryan kötetének megjelenését sokan várták. Eredeti borítófestménye majdhogynem kőkemény Abercrombie-t ígért, a magyar grafika ellenben "klasszikus" fantasy regényt sugallt. Elolvasva a kötetet, így utólag már értem a kiadói igényt erre a "mesésebb" festményre. Ha marad az eredeti borító, talán magam is csalódok olvasóként, mert mást várok. Így azonban kellemes élménnyel lettem gazdagabb, és a szerzőtől mást is szívesen elolvasok a jövőben. Szedjük azért darabokra picit a Vér énekét!

Világ

Nem ez a kötet erőssége, számomra semmiképp. Egyelőre nem érzem az egyedi jegyeket: a történet szinte bárhol játszódhatna, úgy értem, bármely "klasszikus" fantasy-világban. Michael J. Sullivan ugrik be, aki hasonlóan "szürke" környezetben dolgozik. Összességében Al Sorna ritka adottsága és a Hetedik Rend kínál némi különlegességet.


Stílus, atmoszféra

Kétségtelen, hogy Anthony Ryan egyedi hangot üt meg. Mondanám, hogy a meseszövés amolyan Robert Jordanra hajazó, esetleg Juliet E. McKenna, csak gyorsabb pörgésű, de ez nem lenne valós, lévén Jordan mélyebben bontja ki a mellékszereplőit, McKenna úgyszintén. Írhatnám, hogy Brent Weeks, de ő naturálisabb, ritmusosabb és több meglepetést tartogat. Benne van egy csipetnyi Robin Hobb féle Orgyilkos-ciklus hangulat, mert alapból ráérősen csordogálós (a mai napig nem bírtam elolvasni), és a főhős nem egy Bran Mak Morn, vagy egy Kilencujjú Logan, esetleg Jorg herceg Lawrence tollából. De ez talán csak az én bajom.:)
A szerző mégis lekötött, mert valahol a már hivatkozott három másik szerző egyfajta érdekes elegyét nyújtja a számomra.


Szereplők és cselekmény

A főhős alaposan kidolgozott: kedvelhető figura, akadnak erős saját belső konfliktusai, és valóban jól megírt a fejlődéstörténete. A mellékszálakon mozgatott karakterek között is találunk "hús-vér" embereket, akikre jó/rossz szájízzel tudunk visszaemlékezni. Akad szerelmi szál is, némely esetben egyedül ez motivált, hogy tovább olvassam a kötetet, mert legalább két helyütt leül a cselekmény, és többször elkalandozik jobbra-balra. Ez teljesen életszerű lehet egy Al Sorna pozíciójában lévő ember esetében, de ettől még megtöri a lendületet, szétzilálja a dramaturgiát. A főhős ifjúkora pl. még szép ívet leírva tetőzik, de a király pallosaként már akadnak olyan üresjáratok, amelyek kifejezetten untattak (pl. az Íjász levadászása ellenséges földön). A végére szerencsére felpörög a történet, összefutnak bizonyos szálak, így ezek kárpótolhatják az Olvasót.

Összességében éreződik, hogy a szerző a pályája elején van, és erős kezű szerkesztőt sem kapott (az eredeti kiadás eleve magánkiadás volt), de már most is messze jobb az átlagosnál.

Ami különös, hogy egyelőre nincs valódi, komoly ellenfél a láthatáron, olyasvalaki, akinek a fenyegetését lépten-nyomon érzékelnénk. Pedig ekkora terjedelemben illett volna többet megmutatni belőle: merthogy akadnak persze utalások, kapunk merényleteket, ellenlábasok és gyűlölködők is felbukkannak, és a szerző a lezárás körül is ránk borít egy csavart. De ezek nem olyanok, amelyek miatt biztosan rohannék a boltba a folytatásért. John Sprunknak például sikerült ez (is), több tekintetben jobbnak tartom a köteteit (a 2. részt főként), mint a Vér énekét: pl. számomra könnyebben átélhetőek a vezérkarakterek, nagyobbnak tűnnek a kihívások, és a világ is elevenebb.

Vagy: Dave Duncan egy nagyon-nagyon hasonló történetet írt meg közel azonos terjedelemben (az Aranyszín lánc c. kötet jóval vékonyabbnak tűnik, de más a méretezés és a tördelés), és kifejezetten élvezetesen tette ezt (nyugodtan mondhatom: szerintem hibátlanul!).
De!
Valamit mégis tud Anthony Ryan, mert a könyv utolsó hatodát már nehezen engedtem ki a kezeim közül. Van a szerzőben erő, van benne szándék a tökéletesre, és éppúgy jó adag érzelmi töltet. Amit ír, az nem kapkodós, nem összecsapott; fellelhetőek a kötetben emlékezetes egyedi villanások (pl. a lunak területén való kaland, vagy a rendbéli próbatételek), vannak elsőrangú ötletek, és mindezt megbízható jó színvonalon tárja elénk.

Engem végül meggyőzött, a folytatást is olvasni fogom, mert akad bőségesen tartalék a történetben! Ígéretes, erős kezdés!

2014 - Aldyr, fantasycentrum

További könyvkritikák

/A képek illusztrációk!/