You are hereWayne Chapman: Garmacor vére - kritika

Wayne Chapman: Garmacor vére - kritika


By berkesz - Posted on 28 november 2011

A Keleti szél volt az utolsó, amit olvastam az írótól, úgyhogy érdeklődve ültem le a kötettel (és igen, a borító is megfogott). Volt bennem egy kis félelem, mert az első Garmacor regény nem lett a szívem csücske: a stílusa nem igazán jött be, valahogy a Vadkan "ízes" beszéde és ráérős (kódexízű) gondolatfuttatásai (tájegységekről, történésekről és hatalmasságokról) az én fejemben nem álltak össze. Egy másik nézőpontot felvéve persze mindez akár "stílusus", "egyedi" minősítést is kiérdemelhet; ízlés dolga. A folytatásban újból azt kaptam, amit évekkel ezelőtt. Ez persze jó.

Rövid értékelés (benyomás, kritikus pontok) 1-10-ig értékskálán: klikkelj a "Tovább" gombra a részletekért!

Témaválasztás: 7

Garmacor testvéreit meggyilkolták, ő pedig anyja kérésére a bosszú beteljesítőjének hálátlan szerepébe bújik. Nem vagyok jártas Ynevben, de vélhetően a téma sokakat érdekel: Shadon, Ronna-gella, aquirok, feketerendiek, inkvizíció - bezsúfolva a bosszúhadjárat nem épp` szűkre méretezett keretei közé.

Felépítés (szerkezet, cselekmény, dramaturgia): 7

Garmacor visszatér birtokára, s közben emlékeket idéz, rakosgatja a mozaik darabkáit - akad kihívás bőven, mivel semmi nem az, aminek látszik. Amúgy a dramaturgia erejét - számomra - jelentősen csökkenti ez a visszaemlékezéses "technika" - éppen "baj van", várnánk, hogy csattanjanak oda-vissza a pengék, erre sok esetben Garmacor "gondolatai" ráérősen csaponganak a régmúltban, vagy éppen egy újabb adag "leírást" kapunk az aktuális ellenfél hátteréről vagy adott tájegység jellemzőiről, mielőtt visszazökkenhetünk a jelenbe.


Rontotta nálam az élményt, hogy a kötet két nagyobb (Garmacor vére, Viharvizek) és még egy harmadik nyúlfarknyi egységre van feldarabolva (Karok és rendek), s bizony a második rész megtöri az "üldözés" ívét.

Bevallom, nem is teljesen értettem, minek kellett ez ide - bízom benne, nem csupán azért, hogy megjelenhessen benne egy újabb "unique" hős... Igen, lehet persze indokolni, hogy mindez szükséges volt a küldetés továbbviteléhez, de igazából nem érzem a helyét dramaturgia szempontjából.

Míg egy Gemmell regény "egybeforrt, egyben van" érzetet kelt, itt nincs harmoniában egymással a mondanivaló terjedelme és a mesélés sebessége, és egyelőre a történet egésze sem állt össze. Talán csak a "Karok és rendek" utolsó lapjai sejtetik a valódi hátteret. A Viharvizek sokkal fokozottabb tempójú a címadóul szolgáló regénynél, ami inkább amolyan elnyújtott bevezető. A sebesség a harmadik részre pörög fel igazán, pihenést nem hagyva az olvasónak, de itt az író (szerkesztő?) nyomban el is vágja a szalagot... Majd jön valamikor a folytatás, elvileg már 2012-ben.

Szereplők: 7 (de csupán a Pöröly és a "nők" miatt!)

Ami bosszant: Garmacorért nem tudok igazán izgulni, mert sosem veszíthet el egyetlen aprócska játszmát sem. Ő az Örök Nyertes. Sokkal jobban izgatott, mi lesz Felizita és Garmacor kapcsolatával, no és Sabra valamint Lianor történetfonalával (erősem bízom benne, olvasok még róluk a folytatásban!). Ez a három karakter plusz Pöröly az, akik miatt tovább olvastam a fejezeteket.

A Patkánykirály "semmilyen" ábrázolása és történetvonalának kurta lezárása pedig egyaránt fájt - sokkal, sokkal több volt abban a szituációban. És igen, Aidan Ves Mandragor esetében is a homlokomra szaladt a szemöldököm, de az ő esetét még bevettem, mint "érdekes" húzást. Lehet, hogy a terjedelmet megnövelte volna, de érzésem szerint lehetett (és szükséges lett) volna "rendet tenni", normálisan végigvinni a szálakat pár esetben.

Valamint megjegyzem, hogy a férfi karakterek nagyon "egy nyelvet" beszélnek: ez kifejezetten érződik a párbeszédekben. Amennyiben nem lennének külső leíró jegyek mint ruházat és fizimiska, amelyekre utal az író, hát bizony a legtöbb esetben nehéz lekövetni, ki nyilatkozik éppen. A karakterek "beszéltetése" hangsúlytalan, Celestius, az inkvizítór, a Pöröly, és főként az egyéb férfi mellékszereplők mindahányan beleszürkülnek a "tömegbe". Kár értük.

Mesélés (nézőpont, stílus, hangulat, szövegminőség) - 7

Nincs értelme a stílust elemeznem: igazi "Chapmanes" mondatfűzés, elegáns, szép és utánozhatatlan. Nekem ez nagyon bejön Tier Nan Gorduin esetében, de nagyon nem jön be Garmacornál. Ettől persze még bőven van annyira jó, hogy vevő legyek a folytatásra.

Összegzés - 7

Saját kategóriáján belül (értsd most: Chapman regények) hozza az elvárt színvonalat, sőt!
És ha picit kevesebb lett volna benne Garmacorból, és többet ad hozzá az egyéb mellékszereplőkhöz, akár 8-9-es is lehetne... Talán a folytatásban az író tovább viszi a Karok és rendek lendületét, és megőrzi a Viharvizek összetett, rendezett és sodró cselekményét.

Aldyr

A számszerű értékeléshez mi is alapul vettük Bécsi József, alias orka rendszerét:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.